2014. július 30., szerda

Focaccia

A sok édesség után most jöjjön valami sós! ;) A ma esti sütögetős-salátázós vacsi mellé készítettem el ezt az olasz kenyérfélét, a focaccia-t aminek nagy sikere volt, így mindenképpen szerettem volna veletek is megosztani. Most először csináltam ilyesmit, de a jövőben még biztosan fogok mindenféle kenyeret sütni, mert nagyon egyszerű volt az elkészítése és elképesztően finom lett! A frissen sült kenyér illata pedig semmihez sem fogható...


Hozzávalók:

  • 1kg liszt
  • 1csomag élesztő
  • pici cukor
  • langyos víz
  • olívaolaj
  • rozmaring
  • tengeri só

Elkészítés:
Első lépésben az élesztőt futtatom fel egy kis langyos vízben, semmiképp se felejtsünk el némi kristálycukrot hozzáadni, hiszen ezzel "dolgozik" az élesztő! Egy nagy tálba kimérem a lisztet, ízlés szerint sózom, hozzáadok kb. 4evőkanál olívaolajat majd a felfutott élesztőt és elkezdem összedolgozni. Miközben gyúrom folyamatosan adagolom hozzá a langyos vizet, annyit amennyit felvesz. Ha összeállt a tészta a tálban hagyom és letakarva meleg helyre teszem, hogy megkeljen, legalább 30-40 percre. Ha letelt a kelesztési idő egy kis liszt segítségével kisebb adagokat veszek a tésztából, amiket gombóccá formálok, majd nagyjából kör alakúra nyújtok. A kis lepényeket sütőpapírral bélelt tepsibe rakom, a tetejüket pedig megszórom apróra vágott rozmaringgal, tengeri sóval és egy kis olívaolajat is öntök rá (de tényleg csak egy keveset, nem kell tocsognia benne!). 180fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 20-25 perc alatt sülnek aranybarnára. 

Puszi, Dóri






2014. július 23., szerda

Barackos túrótorta

A napokban nagyon meleg volt, de azért a sütést nem hanyagolhattam teljesen, így jutott eszembe, hogy egy olyan édességet kéne készítenem amihez nem kell bekapcsolnom a sütőt. A süti, amit kreáltam kekszmorzsa alapból és egy barackos túrókrémből áll, méghozzá a lehető legegészségesebb módon. Nyilván vannak olyan dessszertek amik messze nem tartoznak ebbe a kategóriába, de ennél a sütinél vannak bizonyos helyettesítési lehetőségek, amitől bűntudat nélkül fogyaszthatjuk! :)



Hozzávalók:

  • 2 csomag natúr Győri Édes zabfalatok (2x215g)
  • 100g margarin -ami helyettesíthető kókuszzsírral
  • 750g túró -ami lehet zsírszegény is
  • 150g tejföl -ami szintén lehet zsírszegény is
  • cukor ízlés szerint -ami helyettesíthető nyírfacukorral
  • vanília
  • 1 citrom reszelt héja
  • sárgabarack

Elkészítés:
Először a kekszalapot készítem el, úgy, hogy morzsásra töröm/darálom a kekszet, majd hozzáadom a puha kókuszzsírt és összedolgozom. (Ilyenkor leginkább a nedves homokhoz hasonlít az állaga.) Ezután egy tortaformába öntöm, jól lenyomkodom, hogy tésztává álljon össze és a hűtőbe rakom pihenni. A túrókrémhez csak összekeverem az összes hozzávalót majd a legvégén hozzáadom a felkockázott sárgabarackot is. A krémet ezután a formába öntöm, elegyengetem a tetejét és egy éjszakára a hűtőbe teszem, hogy megdermedjen.

Puszi, Dóri



2014. július 20., vasárnap

Pavlova torta

Már régóta nagy vágyam volt egy Pavlova torta megsütése, de valahogy sosem jött össze, pedig nem bonyolult, de tényleg! :) Rákészültem a dologra, utánaolvastam és végül Nigella alapreceptje mellett döntöttem. A feltét az elengedhetetlen tejszínhab és egy saját gyümölcs-kombináció, nektarin-málna-szeder ragu volt.



Hozzávalók:

  • 6 tojásfehérje
  • egy csipet só
  • 300g kristálycukor
  • 3 evőkanálnyi kukoricaliszt
  • 1 evőkanálnyi balzsamecet
  • 500 ml habtehszín
  • bármilyen gyümölcs a tetejére

Elkészítés:
A robotgép táljába teszem a 6 tojásfehérjét és egy csipet sóval elkezdem felverni, majd ha már alakul (félkemény) apránként hozzáadom a cukrot és a kukoricalisztet is, a legvégén pedig a balzsamecetet. Ha kész a massza egy nagyobb tepsit sütőpapírral borítok le és a közepére öntöm nagyjából kör alakban. Ezután légkeveréses, 180fokra előmelegített sütőbe teszem, majd rögtön le is veszem 150-re a hőfokot. Erre azért van szükség, mert így a torta külseje hirtelen "sokkot kap" :D és jó ropogós lesz, a belseje pedig az alacsonyabb hőfokon, viszonylag hosszú idő alatt (kb. 1 óra) puhára, de még ragacsosra sül. Nagyon fontos, hogy ha megsült a sütőajtót résnyire nyitva hagyva kell kihűteni a habcsókot, különben az kivéve rögtön összeesik. A repedésektől nem kell tartani, azok mindenképpen lesznek rajta, de ez a torta ettől (is) szép! :)
A feltéteket csak tálalás előtt rakom rá, hogy ne áztassák el a tortát. Először felvert tejszínhabot teszek rá, majd a gyümölcsös ragut. A ragu elkészítése nagyon egyszerű, egy  pici vízzel, mézzel és vaníliával összefőztem a gyümölcsöket, majd ezt is rápakoltam a torta tetejére.

Puszi, Dóri



2014. július 15., kedd

Croissant

Franciamániás vagyok, ez tény, így odavagyok a francia süteményekért is. Valljuk be, azért a franciák ehhez tényleg nagyon értenek, rengeteg isteni süteményük van, de talán a legismertebb mind közül a croissant. Már régóta tervbe volt véve ez a sütögetés, így nagyon örülök, hogy végre belevágtam, pláne úgy, hogy a kóstolók szerint isteni lett! :) A recept egyébként Varga Gábor Gourmandia című könyvéből van.



Hozzávalók:

  • 1kg liszt
  • 40g élesztő vagy 1kg liszthez való élesztőpor
  • 2 csipet só
  • 90g porcukor
  • 40g olvasztott margarin a tésztába és 250g puha margarin a hajtogatáshoz
  • 500ml víz
  • 1db felvert tojás a kenéshez

Elkészítés:

Első lépésben az élesztőt futtatom fel egy kis langyos tejben, amibe egy kiskanál cukrot is teszek. Amíg az élesztő dolgozik egy nagy keverőtálba kimérem a lisztet, a porcukrot, a sót és az olvasztott margarint. Ezután hozzáadom a felfutott élesztőt is, majd dagasztani kezdem és annyi vizet adok még hozzá amennyit felvesz. Ha már szépen cipóba gyúrtam és kidagasztottam a tésztát a tálat egy konyharuhával fedem be és fél órára a hűtőbe teszem pihenni.


Ha letelt a fél óra enyhén lisztezett munkalapon téglalap alakúra nyújtom a tésztát és megkenem a puha margarinnal.

 

Most jön a trükkös rész, a hajtogatás! Először csak simán félbehajtom a tésztát a téglalap rövidebb oldalánál fogva. Ezt a félbehajtott tésztát ezután 90fokkal elforgatom, vagyis úgy fordítom, hogy ismét a téglalap hosszabb oldala legyen felém. Ezután szimpla hajtást végzek, ami azt jelenti, hogy képzeletben három részre osztom a tésztát és először az egyik, majd a másik oldalt is a középső harmadra hajtom.

 


Ha ez megvan a téglalapot ismét elforgatom, úgy mint az előbb és megint elvégezem a szimpla hajtást. Ezután ismét fél óra pihenő következik a hűtőben, konyharuhával letakarva. 
A pihenő után még egyszer hajtok egy szimplát, majd egy kisebb darabot vágok a tésztából és azzal dolgozom tovább. A többi tésztát visszarakom a hűtőbe. A kis darabot lisztezett munkalapon vékony csíkra nyújtom és háromszögeket vágok belőle. 



A háromszögeket ezután az alapjuknál fogfa feltekerem és a tekercseket kicsit félkör alakúra hajtlítom.

 

 A croissant-okat sütőpapírral bélelt tepsibe rakom, de nem túl szorosan, ugyanis, ha megtelt a tepsi letakarva, meleg helyen pár perc alatt "remegősre" kelesztem őket. A kelesztés után jó alaposan megkenem a felvert tojással és 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 20-25 perc alatt aranybarnára sütöm. 

Puszi, Dóri









2014. július 13., vasárnap

Palmiers

Látványos, nagyon finom és pofonegyszerű. A receptet még Lorraine Pascal 'Baking made easy' című műsorában láttam és azóta is nagy kedvencem. Gyorsan elkészül, hiszen kész levelestésztával dolgozunk, azt ízesítjük, viszont a különleges feltekerés miatt nagyon jól néz ki és úgy tűnik mintha sokat pepecseltünk volna vele. Az eredeti receptben aszalt paradicsom és rozmaring a töltelék de most zöld pestóval is kipróbáltam, így is nagyon finom! :)



Hozzávalók:

  • 1 csomag kész levelestészta
  • 1 tojás
  • aszalt paradicsom
  • rozmaring
     vagy 
  • pesto
  • parmezán sajt
 


Elkészítés:
A kész levelestésztát lisztezett munkalapon vékonyra nyújtom, nagyjából téglalap alakúra. Az aszalt paradicsomot és a rozmaringot is felaprítom és egyenletesen megszórom vele a tésztát. Ha a pestos verziót készítem, akkor csak megkenem a pestoval és megszórom a reszelt parmezánnal. Ezután jön a tekerés, aminél az a lényeg, hogy a téglalap hosszabbik oldalát tekerem mindkét oldalról, egymás felé, lehetőleg jó szorosan. Amikor a két tekercs középen találkozik egy kis felvert tojással "összeragasztom" őket. A tekercset legalább fél órára a hűtőbe teszem, hogy kicsit megdermedjen, így később könnyebb lesz felvágni. Ha ez letelt a tekercset felszeletelem, a kis pálmaleveleket sütőpapírral kibélelt tepsibe rakom, a tetejét megkenem a felvert tojással és 180fokra előmelegített, légkeveréses sütőben kb. 20-25 perc alatt aranybarnára sütöm.

+ tipp: a tésztát ízesíthetitek sima vagy füstölt sajttal, esetleg tonhallal, de édes verzióban (pl. lekvárral) is el tudom képzelni! :)

Puszi, Dóri


2014. július 11., péntek

Blackberry Pie

Imádom a szedret, és szerencsés helyzetben vagyok, mivel van egy óriási szederbokor a kertünkben. Pont most van a szezonja, így gyorsan sütöttem is belőle valamit. Valamilyen pitét szerettem volna, omlós tésztával, aztán eszembe jutott, hogy van egy receptem, amiben a pite csokis-mascarponés krémmel van töltve. Ezt a krémet vettem alapul, csak az étcsokit fehércsokira cseréltem, megbolondítottam egy kis vaníliával és jól megpakoltam szederrel. Ez lett a végeredmény! :)



Szedres-fehércsokis pite:

Hozzávalók:

az omlós tésztához:

  • 250g liszt
  • 125g puha margarin
  • 2db tojássárgája
  • egy csipet só
  • egy kevés hideg víz

a krémhez:

  • 90g fehércsoki
  • 4dl tejszín (én HuLaLa-t használtam, ami már eleve cukrozott volt, így több cukrot már nem adtam hozzá, de aki sima tejszínt használ az ízlés szerint édesítse)
  • 500g mascarpone
  • vaníliaesszencia

+ sok-sok szeder a tetejére :)


Elkészítés:

Először az omlós tésztát készítem el, hiszen annak hűlési és sütési ideje is van. A tészta összegyúrásánál gyorsan kell dolgoznunk, hogy a margarin ne olvadjon meg a kezünk melegétől! Egy csipet sót adok a liszthez és összemorzsolom a margarinnal, majd a tojássárgákat is hozzáadom. Ha túl száraz a keverék és nem akar összeállni adjunk hozzá egy kevés hideg vizet! Kis cipót formázok belőle és folpackba csomagolom, majd kb. fél órára a hűtőbe teszem pihenni. Ha letelt a fél óra kiveszem és enyhén lisztezett munkalapon nagyjából kör alakúra nyújtom. A piteformát kivajazom és kilisztezem majd óvatosan belefektetem a tésztát. Biztos, hogy lesznek letört részek, meg olyanok amik túllógnak a formán ezekkel szépen ki kell tölteni a réseket, repedéseket....ez amolyan patchwork munka. Ezután ún. vakon sütést végzek. A formában lévő tésztára sütőpapírt terítek és teleszórom szárazbabbal majd 180fokra előmelegített légkeveréses sütőben 30perc alatt megsütöm. Ha elkészült mindenképpen meg kell várni míg kihűl, csak utána lehet tölteni!

A krémhez vízgőz felett 2dl tejszínben megolvasztom a fehércsokit, hozzáadom a vaníliaesszenciát, simára keverem és picit összefőzöm. Egy másik tálban elkezdem felverni a másik 2dl tejszínt és a fehércsokis keveréket szép lassan hozzácsurgatom. Ilyenkor elég híg lesz, ne ilyedjünk meg! Ezután hozzáadom a mascarponét, amitől még folyós, de már jóval krémesebb állagú lesz.

A krémet ezután a már kihűlt tésztába öntöm és a hűtőbe rakom, megvárom míg kicsit megdermed. Végső lépésként pedig jól megpakolom a szederrel és reszelek egy kis citromhéjat a tetejére.

Fontos, hogy felvágni, majd csak másnap lehet rendesen, mert addigra dermed meg teljesen a krém!

Puszi, Dóri





2014. július 10., csütörtök

Chocolate cookies

Első sütis bejegyzés révén úgy gondoltam, hogy valami nagyon egyszerű, könnyen elkészíthető, már-már elronthatatlan recepttel kezdjük, így esett a választásom a csokiskekszre. :)
Nagyon sokszor sütök ilyet, elsősorban a fent említett egyszerűsége, másodsorban pedig az íze miatt. Finom ropogós, olyan igazi keksz tésztája van, benne étcsokoládé darabokkal és mivel barnacukorral készítem még aromásabb.



Hozzávalók:

  • 10dkg barnacukor
  • 10dkg puha vaj
  • 1 tojás
  • 12dkg liszt
  • fél csomag vaníliás cukor
  • egy teáskanálnyi szódabikarbóna
  • étcsokoládé 

Elkészítés:

Először egy tálban a barnacukrot kikeverem a puha vajjal, majd hozzáadom az egy egész tojást és alaposan elkeverem. Egy másik tálban a lisztet, vaníliás cukrot és szódabikarbónát összeforgatom és 2-3 részletben a cukros-vajas-tojásos keverékhez adom, majd csomómentesre keverem. Végül pedig mehet bele a felkockázott étcsoki.
Ilyenkor a tésztának puhának és ragacsosnak kell lennie. A tepsit sütőpapírral bélelem ki és két evőkanál segítségével gombócokba adagolom rá a tésztát, a gombócok formájára nem érdemes túlzottan ügyelni, ugyanis a sütőben, ahogy olvad benne a vaj, szépen kör alakúra folyik. Előmelegített, légkeveréses sütőben 180fokon kb. 10-15 percig sütöm, amíg aranybarna nem lesz. Ha kész várjátok meg amíg kicsit meghűl és csak utána szedjétek fel a sütőpapírról, mert ilyenkor már nem olyan puha!


Puszi, Dóri



2014. július 9., szerda

No.1

Sziasztok, sok szeretettel üdvözlök mindenkit a blogomon! :) Ez az első poszt amolyan ismerkedős, bemutatkozós, terveket felvázolgatós bejegyzés lesz...





"Dóri vagyok, 19 éves és szeretek sütni."
Már évek óta rajongok a sütésért és a cukrászatért, s míg ez kisebb koromban annyiban merült ki, hogy Nigellát néztem a tévében, addig néhány éve a gyakorlatban is próbálkozom. A családban igazából senki sem az a megszállott sütögetős, egyedül anyukám az, aki ha ideje engedi készít valamit a régi családi receptek alapján. Így elsősorban az otthoniaknak kezdtem sütni, majd amikor egy-egy recept átkerült a 'már jól bevált' kategóriába a barátaimat is megleptem velük. Óriási sikere volt a csokis kekszemnek, a muffinjaimnak, de a legnagyobb elismerést kétségtelenül a brownie-m aratta. Az elmúlt időszakban a sulis kötelezettségek miatt szinte egyáltalán nem sütöttem és már alig vártam, hogy ha azokkal végzek munkához láthassak. Elhatároztam, hogy kidolgozom és tökéletesítem a saját alapreceptjeimet és, hogy elkészítek egy csomó új, már régóta várt süteményt is. Ahogy ezt elkezdtem rájöttem, hogy szükségem van egy helyre ahol összegyűjthetem a recepteket, képeket így jött a blog ötlete. Az, hogy így ezeket még másokkal is megoszthatom már csak hab a tortán! (ha-ha-ha...)
Még nagyon új vagyok ebben a blogolós dologban, de majd igyekszem, ígérem! Remélem, hogy tetszeni fognak a receptjeim, a bejegyzéseim és esetleg ti is kipróbáljátok őket!

Ui.: Holnap érkezik az első recept! :)
Puszi, Dóri